Az Adecco Worldwide hazai leányvállalata is részt vett idén az anyacég Win4Youth elnevezésű programjában, amellyel hátrányos helyzetű régiók fiataljainak munkahelyhez jutását kívánja támogatni a személyzeti tanácsadó. A 2010. május 16-án megrendezésre került váltó…

Az Egy csepp figyelem Alapítvány országos körútra indul 2010. május 14-én, amely az Egy CSEpp Teszt (ECSET) nevet kapta, mert célja az, hogy képet kapjunk az ország egészségi állapotáról.Májustól szeptemberig az Erős Antónia által létrehozott Alapítvány szakemberei az…

Az Egészség mindenek előtt címmel Egészségvédelmi Szűrőprogram indul országszerte. Az egészség-megőrző kezdeményezés keretében 2010-től kezdődően 10 éven át vizsgálják a lakosság egészségi állapotát. A több szakmai szervezet összefogásával, Európai Uniós…

A KÖVET Egyesület negyedik alkalommal hirdette meg a Zöld Iroda Versenyt, amelyre 2010. február 1-jéig nevezhet bármely szervezet, ahol irodai munka folyik. A verseny célja, hogy a résztvevő irodákban feltárják és csökkentsék a működéssel járó környezeti terheléseket és a…

Összesen 15 millió forintnyi értékű sportszercsomagot adományozott az E.ON Hungária 75 magyar oktatási intézménynek. A 200 000 Ft-os labdarúgó sportszercsomagokat Mikulás napján vehették át az általános iskolák képviselői a Magyar Sportok Házában.Az E.ON Hungária labdarúgó…

Ezt is megértük! November utolsó hetében 2000 szemléletformáló projekt és akció, 21 európai régióban, 7 nap, 1 közös cél: csökkenjen a hulladékok mennyisége! Nem, nem szelektív gyűjtés. Nem modern, csővégi "hulladékgazdálkodj okosan" játék! Megelőzés,…

Október utolsó munkanapja hagyományosan a Takarékossági Világnap, amelyet az OTP Bank az idén országos programsorozat elindításával ünnepel. A hitelintézet országszerte 31 helyszínen várja az érdeklődőket október 29. és november 14. között az Észpénz Pontokon, ahol…

Hopenhagen

Címkék: civil önkéntes életmód zöld / öko

2009.10.24. 14:50

2009. október 15-től tekinthető meg a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriában a "Tükörben a Világ" kiállítás. Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. szervezésében létrejött bemutató az emberi természet és a fenntartható fejlődés témáját dolgozza fel, a Zöld Fiatalok és a…

A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület a rendőrséggel együttműködve közös akciót szervez 2009. október 11-én, 14 órakor, mellyel arra buzdítja a hétköznapi embereket, hogy lépjenek fel a párkapcsolaton belüli és a családon belüli erőszak ellen, álljanak ki az áldozatok…

Több mint 100 új kerti zöldhulladékos és kommunális zsák értékesítő ponttal bővült az FKF Zrt. partnerhálózata. A kerti zöldhulladékos és kommunális zsákok ezentúl a Díjbeszedő Holding Zrt. ügyfélszolgálatain, a MOL budapesti töltőállomásain, a Praktiker budapesti…

A HÜLYESÉG KORA egy egész estés film az emberiséget fenyegető legnagyobb katasztrófáról, a klímaváltozásról. Részletek és bemutató időpontok: http://ahulyesegkora.com/

Az FKF Zrt. a 18. kerületben megnyitotta Budapest legmodernebb és legnagyobb hulladékudvarát. A több mint 1500 m²-es hulladékudvarban már a zöldhulladékot is, és hamarosan az építési törmeléket is leadhatja a lakosság. Utóbbihoz a sittes zsákot a helyszínen lehet majd…

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2009. szeptember 12-26. között fesztiválokkal és tudatos vásárló kalauzokkal népszerűsíti az ésszerűbb fogyasztási szokásokat és lehetőségeket Nyíregyházán, Pécsett, Veszprémben.A TVE helyi partnereivel összefogva, a nyíregyházi…

2009. szeptember 3. és 2010. március 3. között Öko-Design Fesztivál zajlik Budapesten. A rendezvény keretében és a nemzetközi Baltic Sea Festival részeként Magyarországra látogat az EUNIC Green Design kiállítás is, amely Dániából egy bicikli kiállítást, Finnországból…

Környezetvédelmi kampányt indított az Európai Csomagolóüveg Szövetség, hogy felhívja a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára és az üvegben rejlő előnyökre. A kreatív kampányhoz tartozó weboldal augusztustól már magyarul is elérhető.Az interaktív microsite az…

A Hulladék Munkaszövetség olyan apró trükkökkel szolgál, ami nem követel nagy áldozatot, segítségükkel azonban zölddé varázsoljuk háztartásunkat, kevesebb szemetet termelünk, tudatosabban fogunk fogyasztani és még meg is takarítunk.1. Viszek magammal bevásárlólistát,…

A hulladék szelektív gyűjtését és újrahasznosítását népszerűsíti az a 12 méter magas, 15.000 használt alumínium dobozzal borított Eiffel-torony, amely 2009. május 15-től 29-ig látható a Városháza Parkban. A világhírű építmény mása az ÉAI Magyarország Kht., az…

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) 2009. május 9-én, a Nulla Hulladék Napon indította útjára nagyszabású programját, amelynek célja, hogy csökkenjen a hazai hulladéktermelés. A HuMuSz a Nulla Hulladék Programban párhuzamosan szólítja meg a lakosságot, a kormányzatot, a…

Az ország négy nagyvárosában rendez családi napot május 9. és június 27. között a Richter "Tégy az egészségért, tegyünk a közösségért!" felhívással. A program az egészség és egy jó ügy szolgálatában május 9-én Kaposváron, május 23-án Debrecenben, június…

süti beállítások módosítása