Az OTP Roadshow keretén belül az OTP Fogászati busz évek óta járja nyaranta az országot. Idén vidéki városokban, a fővárosban és Erdélyben biztosít ingyenes fogászati szaktanácsadást és szűrést gyermekek részére. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett…

Az Egy csepp figyelem Alapítvány országos körútra indul 2010. május 14-én, amely az Egy CSEpp Teszt (ECSET) nevet kapta, mert célja az, hogy képet kapjunk az ország egészségi állapotáról.Májustól szeptemberig az Erős Antónia által létrehozott Alapítvány szakemberei az…

A Down Egyesület által életre hívott "Mindenkinek becsengettek!" integrált nevelési és oktatási projekt célja lehetőséget adni arra, hogy ép, iskolás gyerekek megismerkedhessenek különféle problémákkal élő társaikkal, ezáltal elősegítve az elfogadásukat. Ennek…

Az Egészség mindenek előtt címmel Egészségvédelmi Szűrőprogram indul országszerte. Az egészség-megőrző kezdeményezés keretében 2010-től kezdődően 10 éven át vizsgálják a lakosság egészségi állapotát. A több szakmai szervezet összefogásával, Európai Uniós…

A Heineken Hungária Zrt. 2009-ben immár második alkalommal hirdette meg jótékonysági programját, hogy a gyárainak is otthont adó városok - Sopron és Martfű - civil kezdeményezéseit támogassa terveik megvalósításában. Három-három alapítvány, egyesület versenghetett a…

Az április elején megtartott Pannon Hoki Gála keretében 4451 db plüssállatot és még sok más játékot gyűjtöttek a szervezők egy tavaly megkezdett hagyomány folytatásaként. A hokimeccsen az első hazai gól után dobálhatták a nézők a mérkőzésre magukkal hozott adományokat a…

Minden márciusban, áprilisban és májusban eladott palack be! IMMUNE üdítőital árából egy forintot kap a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány. A felajánlást a Gyermekkórházban történt betörés után tette az immunerősítő ital hazai fejlesztője és gyártója,…

2010-ben is folytatódik az Unilever Magyarország Kft. által tavaly, a mentők munkájának támogatására indított "Gazdálkodj és segíts okosan" programja, immáron "Segíts okosan!" néven. A kezdeményezés célja többek között az, hogy valamennyi hazai mentőkocsit…

A Városligeti Műjégpálya rekonstrukciója miatt idén télen a Lipton nyit 1400 négyzetméteres jégparkot december 21-én, a műjégpálya meghosszabbításában, a híd túloldalán, a Kós Károly sétány mentén található tómederben. A jégpark február 28-ig tart nyitva, és ez idő…

Az idén 101 db pályázat érkezett a K&H Csoport K&H gyógyvarázs pályázatára, melynek nyerteseit december 9-én jelentették be. A szakmai zsűri közreműködésével született döntés értelmében 2009-ben 8 intézmény részesülhet az összesen 25 millió forint értékű…

Tavaly 53 millió forintot gyűjtöttek össze a TV2 nézői a Joshi Bharat Show kezdeményezésére. A csatorna idén is elindítja a gyűjtést, amelynek keretében a Tűzoltó utcai Gyermekklinika részére gyűjtenek. Az akció keretében 2009. december 7-e és 18-a között várják az…

Közel 200 magyar híresség közreműködésével egy hét leforgása alatt 16,5 millió forint gyűlt össze a súlyosan beteg gyermekeknek és szüleiknek ingyenesen otthont adó budapesti és miskolci Ronald házak javára. 2009. november 21-én, szombaton zenészek, énekesek, sportolók,…

December 19-én és 20-án újra jelentkezik a Teleton hétvége a VIVA műsorán. Az egészen december végéig tartó adománygyűjtő akció csúcspontja a két napos élő adás, ahol sztárok gyűjtenek a Tűzoltó utcai gyermekklinikának. A Teleton adománygyűjtő vonala a 06 91 22 50 55…

Közel 40.000 szavazat érkezett a Heineken Hungária Zrt. által meghirdetett jótékonysági akcióban résztvevő alapítványokra és egyesületekre, amelyek közül november közepén egy-egy Sopronban, ill. Martfűn átvehette a támogatást igazoló jelképes csekket. A "Heineken…

A Deloitte magyarországi társaságai 2009-ben a "Deloitte Közös Többszörös" elnevezésű, értékteremtő jótékonysági program keretén belül pályázatot hirdetnek jótékony célú szervezetek, alapítványok számára, aminek középpontjában idén a beteg gyermekeknek…

A Procter&Gamble 3 hónapig tartó programjának eredményeképpen több mint 1.300.000 liter - azaz nagyjából 6,5 millió pohárnyi - tiszta, iható víz "gyűlt össze" a magyar vásárlók hozzájárulásával. A Children's Save Drinking Water (CSDW) program fő célja az…

Fogadj örökbe egy kutyatappancsnyi földet: http://mentokutya.eu/

Az EPCOS Kft. és dolgozói 500.000 Ft-ot adományoztak a szombathelyi Markusovszky Kórház gyermekosztálya részére. Az intézmény az összeget egy MR kompatibilis pulzoximéter (a vér oxigénszaturációját mérő készülék) vásárlására fordította, melynek segítségével altatásban…

Hallásvizsgáló és -analizáló készüléket ajándékozott a Siemens Audiológiai Technika Kft. a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórháznak, amelynek fül-orr-gégészetén működik Magyarország egyik legjobban felszerelt audiológiai állomása. Az ultramodern berendezést június első…

A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványt támogatják azok, akik szeptember és októberben a Telekom Adományvonalat hívják a 1788-as számon. Az alapítvány az Adományvonal hozzájárulásaival szeretne beszerezni egy koraszülöttek intenzív ellátására alkalmas…

Nemzetközi ChildPlan programja keretében számos módon és formában igyekszik részt vállalni a gyermekek támogatásában a LeasePlan Corporation. A hazánkban is jelenlévő flottaüzemeltető itthon augusztusi születésnapi rendezvényén tombolát szervezett a ChildPlan javára, a…

Közel 10 éve tartó stratégiai együttműködésük keretében a véradás mellett egyéb területekre is kibővíti együttműködését a Tesco és a Magyar Vöröskereszt. Az áruházlánc évente 4 alkalommal szervez Országos Véradó Napot 25-30 áruházban, emellett közel 50 alkalmi…

Bóta Lara Szonja, a szívátültetésen átesett, 22 hónapos kislány megsegítésére szervezett gyűjtést a Tesco, a delmagyar.hu, a Délmagyarország és a Délvilág, valamint a Szegvár Egészségéért Közalapítvány. A kezdeményezés keretében az adakozni kívánók…

Új szívultrahang-készüléket helyeztek üzembe a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben (GOKI) a Teva Magyarország Zrt. támogatásával. A készülék az eddigieknél lényegesen pontosabb és hatékonyabb vizsgálatot tesz lehetővé a kardiológusok számára.Leglényegesebb…

A helyes fogápolás megismertetésére a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az OTP Bank támogatásával mobil fogászati rendelőt hozott létre, amely 2009. május 30. és szeptember 27. között összesen 10 helyszínre látogat el. Az 1995 óta működtetett fogászati busz főleg hátrányos…

süti beállítások módosítása