Három hazai kezdeményezés ingyen lapokkal törekszik az általános és középiskolás diákokat megismertetni a sajtóolvasás örömével. A SÉTA (Sajtó és Tanulás), a HÍD (Hírlapot a Diákoknak) és a LADIK (Lapot a Diákoknak) keretében a kiadók ingyen juttatnak el lapokat az iskolák számára, a résztvevő tanulók pedig megismerkedhetnek a szerkesztőségekkel, a lapkészítéssel, sőt, írhatnak is az újságokba.

Az olvasásra nevelő programokban négy év alatt 700 iskola 75 ezer diákja, 1000 tanár és több mint 100 újságíró-szerkesztő vett részt. Az akciónak köszönhetően a középiskolákban nőtt a tizenéves újságolvasók aránya, osztrák és német tapasztalatok szerint pedig akik részt vettek olvasásra nevelési programban, azoknak kétharmada az érettségi után újság-előfizető lesz.

A SÉTA (Sajtó és Tanulás) programot a Pannon Lapok Társasága indította el, majd a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) kezdeményezésére megszületett a HÍD (Hírlapot a Diákoknak) a középiskolások, később pedig a LADIK (Lapot a Diákoknak) az általános iskolások bevonására.

A cél érdekében a versenytárs lapok is összefogtak, a Lapker terjesztői hálózat pedig szponzorként térítésmentesen juttatja el a kiadók által ingyenesen felajánlott lapokat az iskolákba.

A bejegyzés trackback címe:

https://jotett.blog.hu/api/trackback/id/tr79209719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.