A Down Egyesület által életre hívott "Mindenkinek becsengettek!" integrált nevelési és oktatási projekt célja lehetőséget adni arra, hogy ép, iskolás gyerekek megismerkedhessenek különféle problémákkal élő társaikkal, ezáltal elősegítve az elfogadásukat. Ennek érdekében fogyatékkal élő (pl. Down-szindrómás) gyerekeket visznek be iskolai közösségekbe heti 1-2 alkalommal, két hónapon át. Az így együtt töltött idő mind a sérült, mind az egészséges gyermekek számára élményt jelent, barátságok, hosszú távú kapcsolatok alakulnak ki.

Az együtt eltöltött idő alatt a gyerekek valamilyen közös produktumot hoznak létre (tánc, műsor, rajz, egyéb alkotás), amelyet 2010. május 8-án bemutatnak, a "Mindenkinek becsengettek" program záróeseményén, amelynek a Nemzeti Színház ad otthont 2010. május 8-án. A rendezvény háziasszonya Zséda, a megnyitót Kisari Károly a DOWN Egyesület elnöke tartja. Az iskolás csoportok fellépése mellett a helyszínen Erdei Zsolt "Madár" tart bokszedzéseket a gyerekeknek.

A nap zárásaként az Egyesület nagyszabású nyilvános akciót szervez, Nemzeti Ölelés címmel. A rendezvényen résztvevő gyerekek, hozzátartozóik és az odalátogató érdeklődök segítségével egymás kezét megfogva, körbeöleljük a Nemzeti Színházat, így hívva fel a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára az oktatásban.

A szervezők május 8-án 13.30-kor várnak mindenkit – aki hisz abban, hogy az esélyegyenlőség az iskolában kezdődik – a Nemzeti Ölelésre a Nemzeti Színházhoz.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://jotett.blog.hu/api/trackback/id/tr451977351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beherith 2010.05.05. 23:40:28

Bezzeg spartaban tudtak mire valo a tajgetosz.

Beherith 2010.05.06. 00:47:14

Na de a gonoszkodast felreteve; amennyiben az anya tudja mar a gyermek megszuletese elott, hogy az down koros (vagy hasonloan sulyos ertelmi fogyatekos lesz) annak meg kell adni a dontesi lehetoseget, hogy a gyermeket elvetethesse.
Amennyiben ugy dont megis, hogy felneveli, akkor ne szamitson a tarsadalom reszerol semmifele tamogatasra.
Szerintem a helyzetre egy jo analogia ha ugy ugy nezunk a gyerekre, mintha az anya valasztott volna egy rendkivul munkaigenyes, de ugyanakkor szeretheto, kedvtelesbol tartott haziallatot.
Peldaul mintha egy jo nagy leguant, vagy vagy akar foemlost tartanek. Az elete soran nem fog semmilyen szamottevo tarsadalmilag hasznos tevekenyseget vegezni.

p.h.assphei 2010.05.06. 06:58:24

@Beherith: Te mi a faszt keresel itt? Mármint emberek között... ("ne szamitson a tarsadalom reszerol semmifele tamogatasra.": ekkora barmot.)

psych 2010.05.06. 07:25:06

@Beherith: Ja, minden gonoszkodás nélkül, én valami nagyon hasonlót gondolok az érzelmi fogyatékkal, teljes empátiahiánnyal élőkkel kapcsolatban - bár meg lehetne mondani már a születés előtt, hogy valaki ilyen lesz és akkor már előre elvetethetné az anyja, ha már a taigetosz intézménye nem működik... Vagy legalább utólag ivartalaníttanám őket, hogy ne szaporodjanak ezek a mutáns férgek.
Viszont van valami amit nem értek: vajon csak azért olvasol ilyen cikkeket, hogy utána a kommentjeiddel kifejezhesd, hogy te felsőbbrendűnek hiszed magad másokkal szemben, vagy csak némi oly nagyon nélkülözött figyelmet próbálsz kisajtolni másokból? Vagy mi más hozza a hozzád hasonlóakat az ilyen cikkekhez /blogokra?

psych 2010.05.06. 07:33:53

@Beherith: azt meg zárójelben jegyzem meg, hogy az ember is főemlős.
És járd körül kicsit a témát,nézz utána, hány kertészetben (én is ilyen helyről vásárolok), asztalosműhelyben és egyéb helyen végeznek ezek az embertársaid a társadalom számára hasznos tevékenységet.

psych 2010.05.06. 07:38:46

Másfelől szeretnélek felvilágosítani, hogy az ember is főemlős, szóval a te anyukád is tartott egyet...
Emellett, ha már hozzászólsz járd kicsit körül a témát, nézz utána, az általad leszólt embertársaid közül hányan is végeznek társadalmilag hasznos munkát kertészetekben, (én is ilyen helyen vásárolok), asztalosműhelyekben és hasonló munkahelyeken. Lehet nem lesznek Nobel díjas feltalálók vagy agysebészek, de a kommentjeid alapján te sem, ugyebár...

psych 2010.05.06. 07:39:37

nocsak mégis elment az első is :)

www.7kerulet.com 2010.05.06. 08:47:40

Szerintem ez egy szép kezdeményezés!

jog-ász 2010.05.06. 08:50:22

Beherit!!ezt a baromságot hogy lehet ilyen első hozzászólás!!katasztrófa vagy..látszik hogy még csak közelébe sem kerültél soha sérült embereknek miközben te magad lehetsz egy baromi nagy sérült(lelkileg, agyilag nemtudom)

és azt is tudod hogy mi alapján döntsön az anya hogy ha magzatát elvegye??down-kór??homoszexualitás?vagy elég ha csak kiderül balkezes lesz?esetleg majd szem és bőrszin alapján is??és téged mikor fognak majd a társadaloból kiszelektálni??

egy sérült gyermek ugyanolyan élőlény, ugyanolyan érzelmekkel, legfeljebb nem tudja kifejezni őket ugy mint te-bár kétlem hogy te ki tudsz fejezni bármit is értelmesen.

a program nagyon jóó amugy!!több ilyet el tudnék képzelni. mert amig nem tapasztaljuk hogy milyen más emberek is léteznek rajtunk kivül addig bele sem érzünk gondolunk más gondjaiba.enélkül meg önző barmok leszünk.

ati27 2010.05.06. 08:51:34

@psych:
Ne bántsd szegény Beherit-et! Az sem tudja milyen közel van ahhoz hogy átkerüljön a másik oldalra.. Elég egy kis agyvérzés, esetleg egy autó, vagy akármilyen baleset aztán kezdhet gondolkodni.. Az ember azért él társadalomban, mert sokmindent nem tud saját maga megteremteni.. Pl védelem egyes tagjainak (fogyatékosok, öregek) Másrész ha valaki megbetegszik akkor pl orvos kezelje, ha nem orvos. :) De pl az orvos sem maga építí fel a rötgengépet pl.. :) Remélem ebből a pár példából is látszik, hogy a társadalom tagja milliónyi szállal kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a fogyatékosokkal való foglalkozás csak egy igen kicsi szelet..

bossyz 2010.05.06. 08:52:57

"és azt is tudod hogy mi alapján döntsön az anya hogy ha magzatát elvegye??down-kór??homoszexualitás?vagy elég ha csak kiderül balkezes lesz?esetleg majd szem és bőrszin alapján is??és téged mikor fognak majd a társadaloból kiszelektálni??"

te tényleg ennyire hülye vagy??? a bőrszín meg a balkezesség szted betegség??? ellenben a down kóros max. vegetál. aki mást mond hazudik....

ati27 2010.05.06. 08:58:09

@Beherith:
ajánlom figyelmedbe a Gattaca című filmet, csak hogy körvonalazódjon milyen veszélyeket rejt az elgondolásod. Itt találhatsz némi infót: www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=863

Amint látod nem nam b kategóriás színészek játszanak benne.. :)

jog-ász 2010.05.06. 08:59:28

@bossyz: nem vagyok hülye, arra utaltam hogy az éppen aktuális agyament trendek, emberek, politikai beállitottság alapján határozzák meg hogy mi elfogadható és mi nem.
egy olyan társadalomban ami bünteti pl a homoszexualitást egyszerü génvizsgálattal eldönthető hogy a gyerek az lesz-e vagy sem. magyarul az anya dönthet hogy elvegye vagy sem, de kényszerithetik is rá.
nem konrétumokrol beszéltem, hanem nagy általánosságban. magyarul maradjon már meg a joga egy szülőnek ha kiderül hogy a gyereke valamilyen hátránnyal kezdi az életét, hogy élhessen az a gyerek és nem ilyen beherit félék osszák az észt hogy vetesse el, meg tegyünk ki mindenkit tajgetoszra aki nem tetszik.
amugy a hozzászolásom arra irányult hogy nincs joga egyetlen embernek sem megmondani hogy mi alapján vetessünk el gyereket vagy tegyünk ki tajgetoszra és kik maradjanak életben.
nos én dolgoztam down kórossal, és állithatom hogy nem vegetál. vegetálni max egy növény tud, bár annak is több érzelme van mint neked.

bossyz 2010.05.06. 09:28:21

nem hinném hogy ne lennének érzéseim, csak tudom reálisan is nézni a dolgokat.biztosan van közöttük is olyan aki hasznos tagja tud lenni a társadalomnak, de sztem ők vannak elenyésző kisebbségben. nem gondolod hogy a többségi, egészséges társadalomra túl nagy terhet ró ezeknek az embereknek az eltartása? pl. a 800.000 rokkant?? vagy mit szólsz az új rendelethez miszerint minden cégnek 20 egészséges főként 1 ún. megváltozott munkaképességűt is foglalkoztatnia kell?? amennyiben nem teszi 1 milla/20 fő büntetést kell fizetnie?? egyébként utálom a sérült kifejezést. sérült én leszek ha elvágom az ujjam....

ferixy 2010.05.06. 09:29:20

Kedves hozzászólók!
Két egészséges fiú gyerekünk után vállaltunk egy harmadik gyereket. A fiúknál feleségem veszélyeztetett terhes volt. A harmadik gyereknél (lányomnál) minden rendben volt, semmit se vettek észre az orvosok. Születése is normális volt. Később derült ki, hogy problémák vannak. Lassabban fejlődött, szív problémái voltak, mozgás koordinációs problémái vannak, nehezen evett, beszéde nem teljesen érthető, stb. Értelmileg sem tökéletes. Ugyanakkor ő legragaszkodóbb, érzelmileg legjobban kötődő gyerekünk (már 20 éves).
A kérdésem mikor kellett volna őt a Tajgetoszra vinni?? A feleségemmel és két bátyjával együtt vállaljuk, segítjük és ameddig bírjuk, támogatni fogjuk.

De megkérdezném azt is, hogy aki valamilyen balesetet szenvedett, vagy akinek a betegsége csak később jelentkezik mi legyen? 30 éves korában vigyük a Tajgetoszra?
Egyébként ajánlom a Ritka és veleszületett betegségek szervezetének a honlapját (www.rirosz.hu), ott sok hasonló esettel lehet találkozni és nincs szó a Tajgetoszról!

bossyz 2010.05.06. 09:39:52

"De megkérdezném azt is, hogy aki valamilyen balesetet szenvedett, vagy akinek a betegsége csak később jelentkezik mi legyen? 30 éves korában vigyük a Tajgetoszra?"

ők addigra már letettek valamit az asztalra. sztem különbséget kell tenni aközött aki születésétől kezdve ilyen ill. 30-40 vagy akárhány évesen lesz rászoruló.
de ez csak az én véleményem....

leguán 2010.05.06. 11:59:36

@Beherith: Szerintem apád is választhatott volna számodra egy alternatív tajgetoszt. Mondjuk lefolyhattál volna apád combján.

Bizonyos fajta sérülés van annál az embernek nem nevezhető véglénynél is, aki csak azért kommentelget, hogy fogyatékos embereket és hozzátartozóikat sértegessen.

leguán 2010.05.06. 12:08:21

@bossyz:
"...down kóros max. vegetál. aki mást mond hazudik...."

Igazából aki hazudik az te vagy. Életedben nem láttál fogyatékos embert, csak amikor a tükörbe néztél és megláttad magadat.
Te tettél le valamit az asztalra? Vagy csak élősködsz a társadalmon?
süti beállítások módosítása