Az IBM támogatásával nyelvi laboratóriumot alakít ki fogyatékossággal élő hallgatók számára az Eötvös Loránd Tudományegyetem az intézmény Trefort kerti és Lágymányosi kampuszán. A támogatás összege 50.000 Euro, melyből speciális bútorokat, informatikai eszközöket,…

A Praktiker három fővárosi áruháza - a Mester utcai, a Bécsi úti és az M3-as bevezető szakaszánál lévő - idén tavasszal már mintegy 435 ezer forint értékű adománnyal támogatta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége épületének a felújítását. A tavaszi adományt az…

A Tesco Év támogatottja programjának és a Procter&Gamble támogatásának köszönhetően országszerte megismerhetik a látogatók a fogyatékos emberek mindennapi helyzeteit az utazó Ability Park bemutatóin keresztül. A 2008 júniusában megújult, és állandó helyszínen működő…

A bevásárlóközpont szeptember 1. és 24. között szervezett programjai a fogyatékkal élők világát igyekeznek megismertetni a látogatókkal. 2008. szeptember 1 - 22. között a Mammut két épületét összekötő III. emeleti függőfolyosót a Bárka Alapítvány lakóotthonában élők…

Esélyegyenlőségi magazint indít szeptember 4-én az m1. A csütörtök délutánonként rendszeresen jelentkező magazin mindazokhoz szól, akiket érdekel, hogyan lehet sérültként is teljes életet élni. Az Esély két év szünet után tér vissza a képernyőkre, így a Sorstársakkal…

Debreceni áruháza újjáépítési alkalmából jótékonysági akciókat szervezett a METRO Cash & Carry. A felújított egység átadásakor ezúttal is sor került egy jótékonysági borárverésre, amelyen különleges hazai borok találtak gazdára a meghívott vendégek, gyűjtők…

A K&H évente megrendezi a K&H olimpiai futónapok rendezvénysorozatát, amelyhez kapcsolódóan az év elején egyedi dolgozói akciót is hirdetett. Amennyiben a K&H dolgozói részt vesznek a futónapok bármelyikén, a pénzintézet minden lefutott kilométerük után 500 forintot…

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2008. szeptember 19-21-én negyedik alakalommal szervezi meg Díjlovas Versenyét és a Fogyatékos Lovasok Versenyét a szövetség Lovasterápiás Központjában (Fót Vörösmarty tér…

Tolvajok mintegy 2,5 millió forintos kárt tettek hazánk egyetlen vakvezető kutyakiképző iskolájában. Levágták a gépkocsibejáró kapuját, megrongálták a kerítést, a tanpályáról pedig szinte minden fémtárgyat elvittek. A legnagyobb károkat a Vakok Állami Intézete…

Egyedülálló kezdeményezést valósít meg a fővárosi Hotel Panda. A szálloda alkalmazottainak többsége megváltozott munkaképességű munkavállaló, a hotel ugyanis így szeretne nagyobb esélyt adni a sérült embereknek az életben való boldogulás terén. A követendő példát…

2004-ben a vakok és látássérültek számára jött létre a "Fuss a fényben" Deloitte Futógála, amely idén immáron ötödik alkalommal, ezúttal a hallássérült és mozgássérült futnivágyókat is vendégül látva kerül megrendezésre a Margitszigeti Atlétikai…

Olyan egyszerű, és egyébként szemétként kezelt tárgyak is fordíthatók jóra, mint a műanyag üdítős, mosószeres és egyéb kupakok. A 2007. augusztus 25-én megalakult Öngondoskodó Családok Egyesületének tagjai éppen ezen kupakok gyűjtésével igyekeznek megoldást találni a…

A mozgáskorlátozottak vasúti közlekedését segítő emelő-szerkezettel szerelnek fel nyár közepéig 26 személyvagont, amelyek a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Hatvan, valamint a Budapest-Vác-Szob vonalon közlekednek. A beruházást a MÁV a Gazdasági…

Költöznie kell jelenlegi helyéről a XXII. kerületben 10 éve működő Beszélj Velem Alapítvány óvodájának. Az intézmény bérleti szerződésének lejártával új, tágasabb épületbe költözne, ennek megvalósulásához azonban támogatók segítségére szorul.Az óvoda közel 60…

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2007. november 23-án és 24-én kétnapos filmfesztivált szervez, az általa támogatott filmek és televíziós produkciók bemutatására. A Mustra az Esélyegyenlőség Évében különprogrammal egészül ki, melynek keretében idén siket…

2000 óta október második csütörtöke, azaz idén október 11. a Látás Világnapja. A kiemelt nap célja felhívni a figyelmet a tényre, hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható. Október 15-én, a Látássérültek Nemzetközi Napján és a Fehér Bot Napján ugyanakkor…

Kilenc éve folytatja gyógyító tevékenységét az Angolna Gyógyúszó Alapítvány, amely idegrendszeri károsodott, szellemi és testi fogyatékos csecsemõk és gyermekek számára nyújt specifikus terápiás vízi foglalkozásokat. A többek között Czene Attila védnöksége alatt…

2007. szeptember 27. - október 12. között zajlik a XII. Nyári Speciális Olimpia Shanghajban. A magyar fogyatékkal élő sportolók válogatottja már letette az olimpiai esküt a Köztársasági Elnök előtt, és hamarosan 68-an elutaznak a játékokra.A sportolók kiutaztatását a Kékkúti…

A halláskárosultak nem tudják kihasználni a mobiltelefon hangalapú szolgáltatásait, a technikai fejlődésnek köszönhetően azonban az új mobileszközökön már kommunikálni tudnak a videótelefonálás segítségével.A fogyatékkal élők e csoportjának sajátos igényeit felismerve a…

2007 szeptemberében és októberében a Salva Vita Alapítványt támogatják azok, akik a Telekom Adományvonalat hívják a 1788-as számon. Az alapítvány a befolyt összeget az értelmi fogyatékos emberek elhelyezkedését segítő programok megvalósítására fordítja.A Salva Vita…

A magyar válogatott 50 országból az 5. helyen végzett összesítésben a Szervátültetettek XVI. Világjátékán. A Bangkokban megrendezett nemzetközi sporttalálkozón az alábbi felnőtt és junior versenyzők állhattak a dobogóra:Arany:Jung Andrásné 3 km-es országúti…

2007. augusztus 25. - szeptember 3. között kerül megrendezésre Bangkokban a Szervátültetettek XVI. Világjátéka (XVI. World Transplant Games). A Paralympia utáni második legrangosabb nemzetközi sportversenyre a világ valamennyi országából szervátültetettek, donorok, szülők,…

süti beállítások módosítása