A Pannon társadalmi befektetéseinek fontos elemét képezi a karácsonyi ajándékozás. A mobilcég immár évek óta jótékony célra fordítja azt az összeget, amelyet ügyfelei, partnerei karácsonyi ajándékára szánna.

Az idei évben a 25 millió forintot kitevő adományt a Pannon a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (HARKE) számára ajánlotta fel. A 2003. október 17-én alakult közhasznú egyesület alapítói a hallássérült emberek számára a teljes élethez szükséges szolgáltatások fejlesztését tűzték ki célul.

A HARKE az adományt az Egyesült Államokban kifejlesztett ECLIPSE alkalmazás honosításának befejezésére és öt beszédíró-gyorsíró oktatására fordítja, 2009 nyár végéig. A beszédíró-gyorsíróval az élő beszéddel azonos sebességű írásos tolmácsolás valósítható meg, ami a hallássérültek általános társadalmi integrációjában nyújthat nagy segítséget.

A Pannon karácsonyi adománya egy már megkezdett, ám forráshiány miatt megszakított technológia és szolgáltatás továbbfejlesztését, valamint azok működtetését teszi lehetővé. A mostani adományozás szorosan kapcsolódik az idei e-befogadás évéhez, melynek célja a digitális felzárkóztatás elősegítése.

A bejegyzés trackback címe:

https://jotett.blog.hu/api/trackback/id/tr89826590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása