Faültető családi napra várja az állatbarátokat a Noé Állatotthon Alapítvány október 24-én, szombaton, 10.00 és 15.00 óra között. Ezen a napon kerül sor a Rókarezervátum alapkőletételére is, amely mérföldkövet jelent az Alapítvány életében.

Az állatotthonban 1992 óta foglalkoznak bajba jutott, megkínzott, balesetet szenvedett állatok mentésével. A három és fél hektáros állatmenhelyen jelenleg közel hatszáz állat talált otthonra, köztük cicák, kutyák, malacok, kecskék, juhok, nyuszik, emuk, szarvasok, teknősök és mosómedvék is. A létesítmény önerőből tartja fenn magát és látja el a két-, három- és négylábú védenceit.

Az otthon egy korábbi szántón kapott helyet, s hogy a környezet az állatok számára még barátságosabb legyen, fontosnak tartották, hogy a fákkal, bokrokkal, cserjékkel népesítsék be a területet. Így már hagyományossá vált az évente egy alkalommal megrendezésre kerülő faültetési akció, amelyet idén is a Magyarországi Föld Egyesület támogat és koordinál. Tavaly 134 növénnyel lett gazdagabb az Állatotthon, s remélik, idén is hasonló mértékű gyarapodásra számíthatnak.

Az akcióban közreműködő állatbarátoktól azt kéri az Alapítvány, hogy hozzanak magukkal egy fát vagy cserjét, és ültessék el azt az állatotthon területén. (Cím: Budapest, XVII. kerület, Csordakút u. / Korsó utca végén) Javasolt fajták: fagyal, alma, birs, körte, meggy, cseresznye, szeder, málna, tölgy, nyár, kőris, borostyán, kökény, egyéb "madárbarát" növények és díszfák. Ami kerülendő: tiszafa (mivel mérgező) és tuja (mivel abból már elegendő van a menhelyen). Az ültetési akció végén minden résztvevőt meghív az Alapítvány egy bográcsos ebédre.

A faültetéssel egy időben helyezik el az Állatotthonban a Rókarezervátum alapkövét, amely minden már meglévő létesítményhez hasonlóan, adományokból épül majd fel. A 500 négyzetméter alapterületű Rókarezervátum annak a nyolc rókának és több borznak nyújt majd hosszútávon befogadó helyet, akik már most is az otthon lakói, szüleiket elvesztve még kölyökkorukban kerültek az Alapítványhoz. Ezek az állatok már kézhez szokottak, nem lenne esélyük az életben maradásra a szabadban, kiváltképp azért, mert Magyarországon az év minden napján lehet rókára vadászni. Ha a Rókarezervátum elkészül, otthont biztosít majd minden további bajba jutott állatnak is.

A bejegyzés trackback címe:

https://jotett.blog.hu/api/trackback/id/tr781465577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása