McDonald's pultok mögött a hírességek
Címkék: gyógyítás gyermekbarát társadalmi felelősségvállalás
2008.11.21. 11:27
A hazai étteremlánc immár tizennegyedik alkalommal, a McDonald's Nemzetközi Gyermeknapja alkalmából hirdeti meg "Nyújtsd a kezed!" adománygyűjtő akcióját. 2008. november 17. és 23. között minden eladott adag sült burgonya árából 40 Ft, valamint az ez alkalomból egészen karácsonyig árusított színes mobildíszek bevétele gazdagítja majd a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványt.
Az adománygyűjtő program kiemelt napja november 22., szombat, amikor több száz híresség is beáll a pultok mögé, hogy az alapítvány tevékenységére felhívja a figyelmet. A korábbi években befolyt adományoknak köszönhetően eddig két Ronald Ház épült Magyarországon (Budapesten és Miskolcon), ezekben 3500 család lakhatott térítésmentesen súlyosan beteg gyermekeik kórházi kezelése idején. Szintén az adományozóknak köszönhető, hogy a budapesti házban szeptember óta megújult, még otthonosabb környezetben gyógyulhatnak a kis betegek.
A jótékonysági akciót 1994 óta minden évben megrendezi az étteremlánc, idén már közel 100 budapesti és vidéki étterem részvételével. Az adománygyűjtő hét alatt kiemelt figyelem illeti az éttermekben és a drive éttermek ablakainál megtalálható perselyeket, hiszen az ezekben elhelyezett forintok az alapítvány bevételeinek jelentős részét képezik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal