Az Adecco Worldwide hazai leányvállalata is részt vett idén az anyacég Win4Youth elnevezésű programjában, amellyel hátrányos helyzetű régiók fiataljainak munkahelyhez jutását kívánja támogatni a személyzeti tanácsadó. A 2010. május 16-án megrendezésre került váltó futóversenyen, a budapesti K&H marathonon való részvétellel egy, a haiti áldozatokat segítő alapot támogattak a magyarországi Adecco munkatársak.

A kezdeményezés 2010 januárjában, az Adecco Cannes-i Management Konferenciáján született meg. A Win4Youth program célja, hogy lehetőséget biztosítson az Adecco összes munkatársa számára, hogy futással hívja fel a figyelmet a nehéz körülmények között élő fiatalok munkához segítésére. Minden lefutott öt kilométer után ugyanis (a minimális bevállalható táv 5 km) az Adecco pénzt adományoz öt kiválasztott, Indiában, Haitin valamint Spanyolországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban működő ifjúsági alap számára. Ennek jegyében már megtörtént annak a 65 Adecco munkatársnak a kiválasztása is, akik például 2010. november 7-én részt vesznek a New York-i Maratonon, de folyamatosan érkeznek a hírek a már sikeresen megrendezésre került egyéb versenyekről is. (Pl.: Marokkóban, Portugáliában, Finnországban vagy éppen Brazíliában).

A Win4Youth futóverseny az Adecco Csoport minden dolgozója számára nyitva áll. Az irodai, városi vagy országos szinten dolgozó kollégák összefoghatnak, és megszervezhetnek önállóan is egy 5 kilométeres (vagy ennél hosszabb) futást, de részt vehetnek egyénileg vagy csoportosan is saját hazájukban a 2010. január és a 2011. januári barcelonai Adecco Management Konferencia közötti időszakban sorra kerülő bármely külső szervezésű futóversenyen.

Az eddig több mint 50 különböző Win4Youth 'futóderbin' több mint 4.900 km-t futott vagy gyalogolt több mint 300 Adecco munkatárs. Az Adecco Magyarország 2010. május 16-án, a 17. K&H olimpiai marathon váltón vett részt a cég nemzetközi kezdeményezése kapcsán.

A bejegyzés trackback címe:

https://jotett.blog.hu/api/trackback/id/tr402017105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása