Lezárult a K&H 2008-as évi kártyás gyűjtőakciója, mely során közel 12,5 millió forint gyűlt össze. A K&H Csoport a magyar gyermekegészségügy támogatójaként minden 1 000 forintos vásárlás után 1 forintot utalt a K&H gyógyvarázs programnak közel egy éven át. A pénzintézet 2006-ban hirdette meg először K&H MasterCard akcióját, hogy az újabb forrásból még több gyermekgyógyító intézményt támogathasson. A kezdeményezés lényege, hogy a bankkártya birtokos ügyfelek aktív részesei lehetnek a gyűjtésnek azzal, hogy a vásárlásaik során kártyával fizetnek.

A rekordösszegre való tekintettel idén három intézmény, a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórháza, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház és Rendelőintézet Madarász utcai Kórháza és a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház részesülhetett a támogatásból. A K&H MasterCard akcióját idén is folytatja.

A bejegyzés trackback címe:

https://jotett.blog.hu/api/trackback/id/tr241143106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása