Összesen 10 millió forint gyűlt össze a fogyasztók jóvoltából A Közösség Szíve idei első programja keretében. A jótékonysági kezdeményezés során a CBA üzletekben vásárolt, kijelölt Procter & Gamble termékek után 10, 20 illetve 30 forintot tettek félre a szervezők a…

Közel 14 millió forint gyűlt össze az 1 és 2 forintos érmék gyűjtéséből a K&H Banknál. A pénzintézetben 2007 decemberétől idén június végéig várták a márciusban bevonásra került érméket. Az így összegyűlt 13.690.329 forintot a K&H gyógyvarázs program…

A szabadságolások és a gyakoribb balesetek miatt a nyári hónapokban rendszeresen gondot jelent a hazai vérellátás biztosítása. Az Országos Vérellátó Szolgálat idén június elején is felhívást tett közzé, amelyben véradásra kérte fel a lakosságot. A United Financial Services…

A világ legégetőbb problémáinak enyhítésére létrejött, World Community Grid (Globális Közösségi Hálózat) elnevezésű önkéntes kezdeményezés segítségével bárki felajánlhatja éppen használaton kívüli, de bekapcsolt számítógépét jótékony célokra. Ezeknek a…

A magyarországi Rotary Club Budapest City által több éve, kiemelten támogatott szervezet a Hospice Alapítvány, melynek tagjai a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők testi és lelki támogatásával foglalkoznak, elsődlegesnek tartva a humánus kezelést és az emberi méltóság…

Hipertónia Világnap

Címkék: civil életmód gyógyítás

2008.05.14. 09:45

"Éljen Ön is 140/90 Hgmm alatt!" - ezzel a jelszóval hirdeti meg a Hipertónia Világnapot a Magyar Hypertonia Társaság a Novartis Hungária Kft. támogatásával. 2008. május 17-én, szombaton a világ több pontján hívják fel a figyelmet a magas vérnyomás veszélyeire,…

Idén áprilisban harmadik alkalommal indította útjára A Közösség Szíve programot a CBA és a Procter & Gamble. A gyermekek támogatására létrejött kezdeményezés ezúttal országosan tíz gyermek-egészségügyi intézmény támogatását tűzte ki célul, a fogyasztók…

2008. május 31. és július 6. között hétvégenként a Hajógyári Szigeten lévő terület egy óriási szabadtéri játszóházzá alakul, ahol zenés programok, kézműves foglalkozások, készségfejlesztő játékok, előadások és sportprogramok várják a különböző korosztályú…

A Piros Orr bohócdoktorai a Vidor Fesztivál keretén belül 2003 óta minden évben ellátogatnak a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház Gyermekosztályára. Ezen látogatások sikere, a gyerekek öröme és az orvosoktól, szülőktől kapott pozitív visszajelzések ösztönözték az…

Olyan egyszerű, és egyébként szemétként kezelt tárgyak is fordíthatók jóra, mint a műanyag üdítős, mosószeres és egyéb kupakok. A 2007. augusztus 25-én megalakult Öngondoskodó Családok Egyesületének tagjai éppen ezen kupakok gyűjtésével igyekeznek megoldást találni a…

Idén decemberben is a legforgalmasabb helyeken várja karácsony előtt a véradókat a Magyar Vöröskereszt vérvételi kamionja. A mozgó központot az ünnepek közeledtével bevásárlóközpontok közelében állítják fel, remélve, hogy a vásárlást intézők közül sokan jelentkeznek…

Az Egy Optimista Magyarországért Alapítvány keretében működő Optimista Ügynökség célja a társadalmi célú tevékenységeket támogató cégek és a noprofit szervezetek összehozása. Az ügynökség a különböző nonprofit kezdeményezések kommunikációjának segítésével…

2007 novemberében és decemberében a Csodalámpa Alapítványt támogatják azok, akik a Telekom Adományvonalat hívják a 1788-as számon. Az alapítvány a befolyt összegből életveszélyesen beteg – tumoros és leukémiás betegségben szenvedő, vesebeteg, cukorbeteg, szívbeteg,…

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztály támogatására hirdetett aukciót a Reuters és a N.A.P. Alapítvány. A 2007. november 12-30-ig tartó árverésen a hírügynökség díjnyertes fotósai által készített…

86 pályázóból 10 támogatásra szoruló gyermekgyógyító intézményt választott ki az idei Gyógyvarázs program keretében a K&H. A pénzintézet összesen 25 millió forint értékben adományoz eszközöket az 5 kórházi osztálynak és 5 mentőnek. Az idei évben a…

Szűréssel az Életért

Címkék: életmód gyógyítás

2007.11.02. 10:04

Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) címmel országos egészségügyi kampány indul november-decemberben. A hét nagyvárosban megrendezésre kerülő SZ.É.P. szombatok keretében bárki ingyen vehet részt a legfontosabb szűrővizsgálatokon, így például melanóma- (bőrrák-)…

2008 márciusában kivonják a forgalomból az egy- és kétforintos érméket. A hamarosan már nem használható érmék azonban most még jótékony célra fordíthatók. Lukács Csaba, 3 és fél éves kisfiú súlyos idegrendszeri betegségben szenved, amelynek köszönhetően mozgássérült,…

Kilenc éve folytatja gyógyító tevékenységét az Angolna Gyógyúszó Alapítvány, amely idegrendszeri károsodott, szellemi és testi fogyatékos csecsemõk és gyermekek számára nyújt specifikus terápiás vízi foglalkozásokat. A többek között Czene Attila védnöksége alatt…

A kecskeméti Club Caribe felvállalta, hogy segít új inkubátort szerezni a kecskeméti Megyei Kórház koraszülött osztálya számára. A szórakozóhely minden megvásárolt belépőjegy után 100 forintot utalt át a célra létrehozott alapítvány számára.A propaganda érdekében…

A Danone 9 évvel ezelőtt indította el a "Tegyünk együtt a gyermekekért" elnevezésű programját, amelynek keretében daganatos betegségből felgyógyuló gyermekek rehabilitációját támogatja. A kezdeményezés kapcsán idén minden júliusban és augusztusban eladott Könnyű…

A K&H MasterCard kártyabirtokosok vásárlásainak minden 1 000 forintja után 1 forintot a gyermekek gyógyítására különít el a K&H Csoport. A pénzintézet az összeget saját jutalékából ajánlja fel. Az összegyűlt pénzből a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi…

süti beállítások módosítása